Missziónk a pelmenyizés meghonosítása

01 - Welcome

A pelmenyi egy tradicionális, családi recept alapján kézzel készített, szláv eredetű töltött tésztaféleség, melyet jelenleg 8 féle ízben gyártunk 17. kerületi manufaktúránkban.

A pelmenyi sztori

“A 2020-as év a legtöbbünk számára nagyon nehéz volt, és mint oly’ sokaknak, nekünk is ki kellett találni, hogy hogyan is tovább. Tavasszal, a karantén idején, bezárva a négy fal közé született meg az ötlet, hogy pelmenyi gyártásba kezdjek és megismertessem gyermekkorom kedvenc ízeit Magyarországon. Ekkor még csak egy magamban, a saját konyhámban készítettem a pelmenyiket. Szerencsére hamar kiderült, hogy hiánypótló termékről van szó és elkezdtek megrohamozni megrendelésekkel. Egy idő után már nem csak az ismerősök, hanem ismeretlenek is ránk találtak az ország egyre messzebbi tájairól…”

KÍNÁLAT

De mi is az a pelmenyi?

Egy szívvel-lélekkel, hazai alapanyagokból gyártott, kézműves, adalékanyag- és tartósítószer-mentes, töltött tésztaféleség, melyet kizárólag fagyasztással tartósítunk, mely módszer segít a tárolásában és szállításában is. Amilyen kevés összetevőből áll, annyira összetett folyamat elkészíteni, így az a célunk, hogy azok is fogyaszthassák otthonukban ezt a finomságot, akik nem szeretnének órákat tölteni a konyhában.

Segítségünkkel akár már 10 perc alatt az asztalra varázsolható egy laktató és tartalmas főétel. Mi a legjobban vajmártással és tejföllel, illetve egy pici ecettel megbolondítva szeretjük. Ez elsőre sokaknak lehet, hogy furcsa ízkombinációnak hangzik, de kóstoljátok meg, és Ti is a rabjai lesztek!

Kézzel
hajtogatott

Családi recept
alapján

E-mentes

Teljes kiőrlésű
lisztből

INTERJÚ

StreetKitchen - Családi recept alapján készül a pelmenyi a 17. kerületben: a Pelmenyi Király birodalmában jártunk

Ha kíváncsiak vagyunk egy ország autentikus ételére, akkor a legbiztosabb, ha fogjuk magunkat, és elmegyünk oda megkóstolni az eredetit. De van egy másik opció is: ha ezt már valaki megtette (és ette) helyettünk, és hajlandó elkészíteni nekünk!